Durván 3 hét kihagyás után ismét itt vagyok.Hihetetlen, hogy mennyire nem volt időm a blog közelébe jönni.
Közben nem tétlenkedtem, mert varrtam (nadrágszárakat fel, párnahuzatot, függönyt) kötöttem és horgoltam, de semmi olyasmi, ami említésre méltó lett volna.
Most viszont végre volt időm varrni és kedvem is fotózni, a gyerekek mostanában sorozatos és hosszan tartó betegeskedései után is.
Sőt új izgalmak is akadtak a héten. Aki olvassa a facebookon az üzenőfalam, láthatta, olvashatta hogy az MTV (ma reggeli, én is jókor szólok itt...) Hétvégén is Ma reggel című műsorába hívtak meg bennünket, ahol a gyerekekkel kézműveskedtünk egy kicsit.
Igazán érdekes és izgalmas élménnyel gazdagodtunk mindannyian. A végeredményt, vagyis magát a műsort én személy szerint még nem láttam, mert ugye TV-nk nincs, online pedig ma reggel nem volt elérhető az MTV élő adása. De majd ha felkerül (felkerült!) az archívumba megnézzük. :o))
A felvételre vittem magammal néhány frissen elkészült táskát is. Ezek között ismét felbukkant egy bagoly is, mert egyszerűen imádnivalóak ezek a nagyszemű, bölcs madarak, muszáj varrnom belőlük is a duci madarak mellé.
Lesznek baglyok még többen is, azt már biztos! Kiszabva várják az asztalomon, hogy készre varrjam őket, hogy azután a Meska polcaira, illetve a közelgő február 12-ei Wampra is kirepülhessenek.

***
8 megjegyzés:
Én láttalak, bizony (mármint a TV-ben)! Minden jó volt, Te is jól néztél ki! Gratulálok! Kati
Én láttalak! :)
De jó! :o) Nagyon örülök és köszönöm! :o)
Itt is gratulálok! Sajnos nem láttalak, de majd megnézlek online. Ugye belinkeled, hogy hol lehet? :) Bagoly is jópofa, de nekem a duci madarasak az igaziak.
Más: febr. 25.-én babafórumos tali. Tudsz majd jönni?
Adél! Köszi persze, linkelem majd, amint megvan, ill. hajlandó elindulni...
A babatalira szeretnék menni, bár nem tudom, hogy van-e még létjogosultságom hozzá? ;o)
Ne bolondozz, már hogyne lenne! :)
Köszönöm Adél! Megpróbálok elmenni! :o)
Szia! Voltam Wamp-on, és beszereztem végre egy Ráczkevi Kata táskát! :))) A 3. darab szerencsés tulajdonosa lehetek! :)))
Megjegyzés küldése