a nagy festős, átalakulós projektet. :o)
Na jó, ott olyan nagy dolgok (még) nem történtek. Mindössze annyi, hogy az akvárium alá kényszerből került kis komódot lefestettem.
A komódot megszerettük, a halak alá tökéletesen méretes és a fehérneműk, uszodacuccok tárolására is szuper. Csak az eredeti, külső megjelenése hagy némi kívánni valót maga után.
A fehér festék ugye adott volt, ez színben illik az íróasztal fehér színéhez is. Ok, akkor a fiókok előlapjai legyenek fehérek. Az oldalak, meg az összekötő elemek pedig legyen barnák. Dió színű barnák, ha már a gardrób szekrénye is ilyen színű. Fő az összhang. :o))
Az ággyal szeretnék még valamit kezdeni, mert az elmúlt 8 évnyi használat már meglátszik a huzaton. No meg (nekem) túl kék. Bár Bencusnak meg ez a kedvenc színe... szóval nehéz, de mivel az ő szobája, ő dönt. (én csak megpróbálom terelgetni :o)) Szívem szerint áthúznám egy klassz szövettel. Erről majd még egyeztetünk, ha hazaér a kényeztető kalandhétről a déditől.
A szőnyeg funkciót ellátó, eredetileg fürdőszoba szőnyegeket is ő választotta. Szerintem klasszul. Nekem tetszenek. :o)
Az íróasztal ajtaját illetve fiók előlapjait is szívesen diósítanám, de nem tudom, hogy menni fog-e, pláne,
hogy a dió színem nem festék, hanem vastag lazúr.
Mi lesz, ha lecsiszolom a külső réteget? Próbált már ilyet valaki?