2010. november 28., vasárnap

Várakozás

Készülődés és várakozás.
A mai délelőtt játékkal, majd közös főzéssel telt. Közben elkezdtük előszedegetni a lakásdekorációkat is. (új) Helyükre kerültek a gyertyák, mécsestartók, ablakdíszek.
Elővettük a jól bevált, sokat látott, koszorú alapunkat, melyet hihetetlen, de 7 évvel ezelőtt vettem és azóta is tökéletesen bírja a minden éves átöltöztetést. Miután elkészült a koszorúnk , sütöttünk egy kis téli hangulatú muffint.


Rengeteg jó miőségű kakaó, csoki és kandírozott narancshéj került bele. Az egész lakás csupa ünnep és illat lett.
Este megvártuk Apucot, hogy hazaérjen, megvacsorázzon, majd együtt meggyújtsuk az első gyertyát a koszorúnkon.


Készülődjünk.


Várakozzunk.

2010. november 18., csütörtök

Megjelent

A Panyizsuzsi pont magazin. Hurrá!
Benne pedig az én virágos tutorialom. :o) Még nem késő az alapanyagokat, hozávalókat beszerezni és a megajándékozandó barátnőkre gondolva elkészíteni. :o)
Nézegessétek meg ti is! Készítsétek el Ti is!

A magazin: szerintem egy igazán kedves, színvonalas online újdonsággal rukkolt elő Zsuzsi.
A cikkek szuperek, a képek fantasztikusak, a témák is igazán érdekesek.
Én biztosan negyedéves rendszeres olvasója leszek. :o)
Olvassátok, olvassuk ;o)

2010. november 17., szerda

Rajz, varrás, takaró

Ismét egy megtisztelő felkérést kaptam. Egy újabb babatakaró varrását bízták rám.
Először rajzolgattam, tevezgettem egy kicsit, majd miután elégedett voltam a vázlaton látottakkal, kiszabtam a hozzávalókat. Sűrű cikk-cakk öltéssel varrtam fel az apró alkatrészeket a natur alapra, hogy tartós, sokáig szerethető darab legyen.
Nem szerettem volna habos-babos takarót varrni, ezért csak a rózsaszín néhány árnyalatát, zöldet és a natur színt használtam fel, a kevesebb néha több alapon. Hogy némi huncutság vagy inkább érdekesség legyen a dologban a virágok szirmait nem varrtam körbe, így azok lebegnek. Ha a kis tulajdonos már nagyobb lesz, és felfedezni, kíváncsiskodni fog, a széleket felemelve bekukucskálhat a szirom alá is. :o)


Remélem, hogy sokáig használható, kedves darab lesz. :o)
A mérete 80cm x 120cm, vastag, puha vliessel bélelve, tűzés nélkül, illetve csak a keretezés mentén tűztem körbe, hogy finom puha maradjon, de mosás közben ne csavarodjon, mászhasson el a bélés.

2010. november 15., hétfő

Süssetek ti is teasüteményt!

Mi sütöttünk. :o)


-mert együtt lehet ügyeskedni a gyerekekkel a konyhában, miközben mindent meg lehet beszélni, örömöt, bánatot.
-mert igazi finom, otthonos illat és hangulat lengi be az egész lakást sütés közben
-mert kiszámolva, összepárosítva, bedobozolva be lehet vinni a suliba az osztálytársakat és a tanítókat megkínálni.
-mert finom és az egyik kedvenc teasütink, vagyis linzerünk, ami elvileg sokáig eláll, gyakorlatilag 2 napnál tovább még soha esélye sem volt. :o)
-mert az esti csésze tea mellett is remekül mutat, majd ha eltűnik onnan, újra és újra tudjuk pótolni az apró falatot a tányérunkon. :o))


A recept itt olvasható. Bár szerintem nincs is aki ne ismerné. :o))

2010. november 12., péntek

Rózsaszín

Két rózsaszínű táskát hoztam mára. Az egyik inkább komolyabb, a kockás szövet, a szalagok és a textilbőr kombinációjától. Ez a szövet nagy kedvencem (volt) és ez a legutolsó táska, amit belőle készítettem. Évekkel ezelőtt vásároltam, már magam sem tudom hogy hol. Ha találokhozzá hasonlót, biztosan beszerzem majd, mert nagyon szeretnék még hasonló darabokat varrni.


A másik már a megszokott buci madárkás táska, aki szintén egy erősebb szövet alapon csücsül, megbolondítva egy kis pöttyös textillelés romantikus indás, virágos szárnnyal. Ez a táska bordó textilbőrt kapott.


Ha szeretnétek megnézni őket élőben is, vasárnap a Wampon várnak/várunk benneteket!

2010. november 10., szerda

Csajos kuckó

Végre volt egy kis időm a gyerekek kuckóinak szépítgetésére is. Illetve most a Panniéra.


Bencével még ki kell találnunk, hogy mi is legyen a koncepció. :o)
Szóval Panni lányszobájában pakolásztunk, rendezgettünk.


Ami újdonság az az, hogy neki is van saját íróasztala. Igaz, hogy nem új darab, de szerintem tökéletes. Évekkel ezelőtt édesapám készítette az akkor még óvodás Bencének. Ő most kapott egy komolyabb, nagyfiúsabb darabot a szobájába egy kényelmes forgószékkel együtt.
Adott volt tehát Panninak egy örökölt asztal, ami fehér színéből adódóan tökéletes. Mellé egy fekete huzatú forgószék, ami viszont már kevésbé volt ínyünkre. Keresgéltünk a textiles kosárban és akkor a kezünkbe akadt a pink színű vászon, amit eddig nem is igazán használtam még semmire. Oké, de önmagában ez így nekem sok volt, muszáj volt egy kicsit szelídítenem rajta. Pannim hercegnős, koronás ötleteivel ostromolt, de végül kiegyeztünk a semleges színű, stilizát virágokban, hosszú szárral.


Az ülőkére gumis huzatot vartam, amit egyetlen mozdulattal lehet majd eltávolítani, kimosni, majd a székre visszahúzni. A háttámla már egy kicsit macerásabb, de az sem bonyolult.


A támla méreténél körben kb 7-8cm-el hosszabb textilt szabtam, amire szintén virágokat applikáltam, majd a szélét elisztáztam. Ezután a háttámla szövetes része ésa műanyag hátlap közé tuszkoltam egy evőpálcika segítségével.
A módszer biztos, mert már régebben is volt hasonló megoldású székem és még csak szét sem kell hozzá csavarozni, robbantani az építményt. :o))

Ti szoktatok otthon változtatni/áthúzni/átrendezni/átfesteni dolgokat?

2010. november 7., vasárnap

Frissek

Bagoly is, táska is. Ez lett a legújabb szabás-varrás eredménye. :o)
Miközben a textilbőröket és a pamut-vásznakat válogattam a kezembe akadt a babzsák-bagoly szabásmintája. Aztán gondoltam egyet és gyapjúfilcből kiszabtam egy baglyot. Kapott szárnyakat, szemet, virágosat!, füleket, szatén szalag "pom-pommal"


Utána meg már muszáj volt egy másikat is kiszabnom, kicsit komolyabbat, testesebbet, ábrándozó szemekkel. :o) Próbáltam egy kicsit frissíteni és picit pihentetni a madarakat, bár tény, hogy még mindig a buci madarakat keresitek a legtöbben.


Kíváncsi vagyok, hogy ezekhez a bekukucskáló bagolyfiókákhoz mit szóltok. :o)
Nekem tetszenek, de ugyebár én elfogult vagyok. :o)

2010. november 5., péntek

Induljon kellemesen a nap!

Ezért hoztam egy csésze teát nektek.
Én már megitam az enyémet, ezért frissen és kipihenten leülök a varrógép mellé, hogy befejezzem a táskákat. Van még velük tennivaló bőven. ;o)


 Kellemes napot mindannyiótoknak!

2010. november 4., csütörtök

Szorgos őszi napok

vannak mögöttünk. Mindenki szorgoskodik, dolgozik. A gyerekek is.
Aktívan vesznek részt szerencsére a házimunkában, főzésben, dekorálásában is.


Na jó, a rendrakást, elpakolást még kell gyakorolnia mindenkinek, de ugye új helye van a dolgoknak, meg kell még szokni. ;o)
Szóval ügyeskedtünk ma is.
Panni pl. írni tanult önszorgalomból.
Egyszerűen minden érdekli, ami írás, vagy úgy egyáltalán betűkkel és számokkal kapcsolatos. Persze mindezt a tesója szobájában, még véletlenül sem a saját íróasztalán. :o)


Bence miután megcsinálta az összes őszi szünetre feladott házi feladatát, segített nekem ebédet készíteni. Panni is csatlakozott, így hárman pucoltuk, aprítottuk a zöldségeket egy jó kis őszi sült-zöldséges-sajtmártásos egytálételhez.
Később leültek a gyerekek papírláncot készíteni színes papír csíkokból, amit a körkésemmel gyorsan előre felvagdostam. Hétvégén kisebb buli lesz nálunk, ide készült a dekoráció. :o)


Nagy egyetértésben dolgoztak mellettem a gyerkőcök, ezért én is leültem végre a varrógép mellé, hogy a kiszabott textilbőrökhöz textileket, mintákat, szalagokat és gombokat párosítsak.
Eddig jutottam. ;o)