2009. január 31., szombat

Egy kis wip és egy kis süti


3 baba várja, hogy befejezzem, "életre keltsem" őket. Rizstestű, pontosabban műanyag granulátummal töltött testű babák lesznek. Próbáltam itt is finom, pasztelles, visszafogott textileket választani. A nagykockással vívódtam egy darabig, aztán úgy döntöttem, hogy belefér még a kategóriába. :o) Nekem legalábbis. ;o) Mondtam már, hogy imádom a kockás textileket? :o)))


A süti receptjét Ízbolygónál találtam. Kár volt. :o))) Ez a második sütés, és attól félek lesz még.
Számomra gyönyörű süti, narancskaramellel a tetején. Ja és isteni finom. :o)


Itt is nagyon köszönöm.

2009. január 30., péntek

Nyuszis szivek

Ma reggel gyorsan be tudtam fejezni a nyuszis szivecskéket, míg Apuc elvitte Bencust a suliba. Panni itthon az első ovis vírussal. Szerencsére nincs láza, "csak" köhög. Szóval Apuc iskolába vitte a nagyfiút, majd hazafelé bevásárolt.
Ha már úgy alakult, hogy "időmilliomos" :o( lett, vállalta, hogy segít nekem.
Mivel Panni éjszakai köhögései miatt eléggé kifacsarodva ébredek reggelente, képtelen lennék időben felkelni, hogy Bencust elvigyem.

Szóval varrtam, illetve már csak kitömtem, masniztam, pirosítottam és a műtéti hegeket "forrasztottam" össze.



5 db szív készült, ezekből nem kellett olyan sokat készítenem. Még 3 babát varrok ehhez a tisztes kupachoz, és mehetnek is a gazdájukhoz. :o)


Az utolsó képen pedig megmutatom nektek, hogy hol fotózok.
Amikor a beépített szekrényünk készült, egyel több belső polcot szabtak le a lapszabászatban. Ennek én örültem a legjobban.
Ezen lehet a legjobban fotózni. Matt fehér alap vagy háttér. Mikor minek használom. De szuperül lehet rajta memorizni, kártyázni, gyurmázni, vagy épp rajzolni is az ágyon, hason fekve. :o)


Szóval ezt a bútorlapot cipelem mindig az ablak alá/mellé, ahol jó sok fény van. :o))

2009. január 28., szerda

Mackóék


Elkészült egy újabb adag tavaszra hangolt Tilda's macikám.
5 ikerpár született. Imádom őket egytől egyig. Olyan kis kedvesek. :o)

Ha megengeditek, bemutatom őket balról jobbra haladva:
Eperturmix és kishuga
Búzavirágék
Almácska és testvére
Napocska és nővére
és nem utolsósorban a két kis Levendula, a kedvenceim. :o)


Mesés blog


Hozzám is elért ez a kedves díj/cím . Szentpyr, Katbo, Ahama és Timici is nekem szánta, aminek nagyon örülök, és ezúton is köszönöm szépen. :o)

Most az a dolgom, hogy felsoroljak 5 dolgot, ami függőséggé vált nálam:

1. Az alkotás.
Mióta az eszem tudom, valamit folyton kellett csinálnom a kezeimmel. Ha épp nem kötni próbáltam, akkor varrtam, de ha azt sem, akkor festettem, rajzoltam.

2. Internet.
Azt hiszem nehéz lenne nélküle. Mivel ez az egyetlen hírforrásunk, igencsak rosszul esne, ha nem lenne. Újságot inkább nem olvasok...

3. A családom,
akik nélkül semmit sem érek egymagam.

4. kávé,
az előre kiszerelt 3 az egyben típusú

5. édesség... :o)
sajnos nagyon szeretem mindenféle formában. :o)

Nem szoktam ilyet csinálni, de ezt most nem adnám tovább.
Ahogy látom lassan úgyis körbeér.
De aki nem kapott, annak szeretettel nyújtom át! :o)

2009. január 25., vasárnap

Újabb ajándékok

Tegnap családi név és szülinapozáson voltunk. Apucom Ágnes napkor született, így ő lett az édesanyja névnapi ajándéka. :o) Itthon már ünnepeltünk magunk között.
Most egy kicsit többen voltunk. Apuc nagynénjének is hamarosan névnapja lesz illetve a fia párjának épp aznap van a szülinapja mint nekem. Évre és napra pontosan. :o) Szóval nekik készítettem ajándékot.

A festett olíva zöld molinóból volt egy világosabb darabom, azt hiszem ez másodfestés volt. A színe szuper, épp a megajándékozott színe. :o)
Erre egy pici Tilda's macit applikáltam barna filcből, gépi pelenkaöltéssel. Kapott egy kis szatén szalagot a nyakába, némi fényt az orrára és kész is volt. A tűzés most egyszerű stippling. Nem szerettem volna semmi extrázást, csak olyan szolid, egyszerű darabot. Belülre egy barna kockás vásznat tettem bélésnek,egy zsebbel, illetve mágneszárral.


A másik apró meglepi a környezettudatosság jegyében készült. Egy összehajtható bevásárlótáskát készítettem. Ezek nagy mesterei B_ildiko és Elizanikó. :o)


Mivel nem volt bolti alapom, azt is varrtam.


A külső részt a nemrég postán megérkezett egyik szépséges anyagomból varrtam. Erre filc virágokat applikáltam Katbo ihletése alapján, amik szárai lenyúlnak a táskára. Szerintem nagyon klassz lett és a megajándékozottak is örültek. :o)

2009. január 23., péntek

Tavasz és húsvétváró


Bizony, nálunk is beindult a tavaszi, húsvéti szezon. :o)
A Tavaszváró Tilda's könyvből, a már korábban mutatott tojásokból készítettem kérésre párat.
Pontosabban 20-at. :o) 10 kisebb és 10 nagyobb méretűt. Színenként, méretenként 2-2 darabot.

Olyan kis vidám kupac lett, gondoltam megmutatom nektek is. :o)

2009. január 22., csütörtök

Gyors ajándék

Ma délelőtt gyorsan ki kellett találnom valami jó kis ajándékot.
Van egy nagyon kedves hölgy,akitől szépséges textil darabokat,maradékokat szoktam kapni. Ma délelőtt telefonált, hogy újabb adagot gyűjtött össze, amit elhozhatunk.


Volt egy elkezdett és megtűzött szendvicsem, amit eredetileg táskának szántam, de menet közben meggondoltam magam, mert nem láttam bele a táskát.
Az egész darab azért készült, mert egy Procionos festés urán a mosógépből remek színű cérna-gombócokat szedtem ki. Ezekből készült a virág.


Elrendezgettem a cérnákat, majd egy zacsit tettem rá. Ezen keresztül tűztem meg, majd a zacsit leolvasztottam róla, kisebb nagyobb sikerrel.
Kapott még egy kis glittert is és csak nézegettem. Aztán összeállítottam az alapot, amit színátmenetes cérnával megtűztem, és félretettem.


Nagyon örültem neki, mikor ma újra a kezembe akadt, mert rögtön tudtam, hogy remek kis neszesszer lesz belőle. Készítettem hozzá egy kis virágos kulcstartót is.

2009. január 21., szerda

Babavarrók figyelem!

Mivel nekem már nincs sajnos kapacitásom a Csutkamanók varrására, szeretném megkérdezni, hogy van-e valaki, aki szívesen vállalná?

A szabásmintát és a leírást amit készítettem, nagyon szívesen átadom.

Ha érdekel valakit, írjon nekem legyen olyan tündér és én összehozom az írónővel, a figura kitalálójával.

A részleteket pedig majd megbeszélitek.

Köszönöm!

2009. január 20., kedd

Elkészült


Ma reggel sikerült befejeznem a táskát. Ez most egy picit hosszúkásabb lett, mint az elődjei voltak.
Belül két zsebe van, mágneszárral záródik és jó hosszú állítható vállpántot kapott.


Most azon gondolkodom, hogy milyen sálat készítsek hozzá.
Kicsoda írta, hogy milyen jó is ilyenkor már a lengébb darabokra gondolni. Ezt én is így érzem. :o) Ezért is szeretnék valami széles, stólaszerű kendőt/sálat mellé. Értelemszerűen itt ugrik a kötés, ugyanis én nem tudok olyan szépséges csipkemintákat kötni, amiből könnyű, légies kendőm/stólám/sálam lehetne.


Szerintetek milyen anyagot festhetek be, amiből jó esésű sálat kapok. A molinót nem gondolnám, hogy megfelel erre a célra...
A tippekért nagyon hálás lennék! :o)

2009. január 19., hétfő

Tündértáska


Igen, újra tündértáska. :o)
Mikor megfestettem az anyagot, már tudtam, hogy más nem is lehet belőle. :o)
A szokásos virágok és indák kerültek ki a kezem illetve a gép alól. Aztán elkezdtem kigyöngyözni.

Imádom ezeket a zöldeket. Olyan megnyugtatóak, kellemesek.


A cérna színe most szándékosan lett világos, nem akartam a sötétet hangsúlyozni.
A festés pedig azért tetszik nagyon, mert nem én kevertem, kísérleteztem ki a színt. Ez egy "gyári" ún. olíva színű (előre kevert) procion volt. Talán még sálat is festek hozzá. :o)))

2009. január 16., péntek

Megérkezett :o)))

Ezek lesznek Panni szoknyái. :o)

Táskák? Neszesszerek?



Lányok! Nagyon köszönöm a velem együtt izgulást, aggódást illetve a tanácsokat, hogy hogyan kaphatom meg a csomagom.

Nem tudom, hogy a telefonok, a reklamáció segített-e, de egy biztos, ma délelőtt meghozta a postás az annyira várt kis csomagomat. :o))

Kissé nyirkosan, összegyűrve, felszakadva, de ideért. :o)
Én most nagyon örülök. :o))





2009. január 13., kedd

Varrtam néhány apróságot


Karácsony elmúltával és mostmár hogy a fát is leszedtük elkezd(het)tem készülni a húsvétra. Eddig talán túlzásnak éreztem volna.
Most előszedtem a tavaszi színes, tavaszi mintás anyagaimat és elraktam a szekrény mélyére a karácsonyiakat.
A tavaszváró Tilda's könyvből először próbáltam ki a húsvéti textil tojást, ami 6 cikkelyből áll. Szerintem nagyon aranyos lesz, így ha időben elkezdem őket készíteni, akkor szépséges tavaszi dekorációnk lehet. :o)


A maci is Tilda. Még mindig imádom. :o) Édes kicsi, esetlen mackó.


Az angyalkából már készítettem párat. De azok mind nagyon ünnepi, kifejezetten karácsonyi hangulatúak voltak.
Ezt a babát tavaszinak terveztem, aztán kedves kislányos lett, de nem bánom, mert így is tetszik. Ezeket sikerült tegnap elkövetnem. :o)


Lassan kezdek belerázódni az egyedüllétbe, sikerül magamra talánom és még varrok is.
Fura Panni nélkül. Mire megszokom, kezdhetek mást tudatosítani magamban...

Blogbarátság


Én is megkaptam ezt a kedves baráti díjat Katafolttól, Beától, Hokatától és Timicitől. :o))
Köszönöm!

A díj lényegét Ahama fordításából tudhajtuk meg:

Igazából nem is jó szó rá a díj -szóljon, akinek eszébe jut jobb kifejezés- inkább jelzés a barátságról és a közelségről, ami legkevésbé értendő földrajzilag.Lényege, hevenyészett fordításban: "Ha blogolsz, hiszel a "proximitásban" a térben, időben és kapcsolatokban való közelségben és teszel is érte. Ezek a blogok különösen varázslatosak. Íróik célja, hogy barátokat találjanak. Nem az anyagiak vagy a hatalom érdekli őket.Reméljük, hogy amikor kibomlik a szalag az üzeneten, még több barátság fog születni. Figyeljünk oda jobban az ilyen blogokra! Add tovább nyolc újabb blogolónak és mutasd meg ezt a leírást is!"
Akiknek én szeretném továbbadni: Katbo, Ahama, Kicsoda, Anyahajó, 36Évi, Zelnice, Panyizsuzsi, Ledanna :o)

2009. január 9., péntek

Szomorúságom oka


Nagyon nagyon szomorú vagyok.
Karácsony előtt volt 3 vásárlóm az Etsyn, aminek nagyon nagyon örültem. A termékekért kapott pénzt gyűjtöttük a Pay-pal számlánkon, hogy abból tudok majd vásárolni, ha valami megtetszik.
Megtetszett. Írtam is az eladó hölgynek, Chyntiának, hogy mely anyagokat választottam ki a boltjából. Ezt feltette nekem egy kupacba.
Megvettem, kifizettem, közben kedélyesen leveleztünk. Egy hihetetlenül kedves és segítőkész eladót ismerhettem meg a személyében.
Aztán vártam. Jöttek az ünnepek, nem aggódtam... mostmár igen, aggódom.
Írtam a hölgynek, rettentően sajnálja, megpróbál ő is utánanézni náluk, míg én itthon fogom kerestetni. Bár a posta honlapján a küldeménykereső nem tudott segíteni...

Remélem, hogy csak elkeveredett, vagy visszatartják, mert vámot kell rá fizetni. Nem érdekel, csak az anyagaimat akarom... Annyira szépek, és én már láttam, hogy melyikből mit fogok készíteni....

Köszönöm a Posta hozzáállását! Annak a postának, akinél heti szinten több csomagot adok fel, akikkel soha semmilyen problémám nem volt. :o((
Mi ebből a tanulság? Külföldről nem merek rendelni továbbra sem semmit, mert sajnos egyik-másik "hazánkfiának" túlságosan csábító a más csomagja...amiért fizetett és amire nagyon várt.... :o((

Filmek

Újabb játékba hívtak, ezúttal Katbo volt kíváncsi arra, hogy milyen filmeket szeretek.
Nos túl sok filmet nem nézek. A tv-ben vetített műsor pedig abszolút kimarad az életemből, mert nincs tv-nk. Ami jó! :o))

Moziban időtlen idők óta nem voltam, de megmondom őszintén, hogy a kultikba meg a multikba nem is vágyom.

Utálom,
-hogy leszakad a fejem a hangerőtől,
-hogy a mellettem ülő ahelyett, hogy a filmet nézné, folyton telefonál,
-mögöttem kukoricát zörgetnek,
-beleragad mások székre ragasztott rágója a kabátomba...
-hogy valakinek mindig pisilnie kell és felállítja az egész sort...és még sorolhatnám. ;o)
De nem ez volt a kérdés. ;o) Apuccal kettesben szoktunk filmeket nézni. Egyszer ő választ, egyszer én. :o)

Az utóbbi időkben megnézett filmek közül írom, hogy mik tetszettek igazán. Az abszolút kedvencek a profilomban vannak. ;o)

Tehát:
-Ház a tónál
-Bye, bye Lenin
-A bakancslista
-Lesz ez még így se
-Solaris
és az Ocean' s filmek :o)
Én pedig szeretném továbbadni a játékot: Szömörcének, Anyahajónak, Timicinek, Panyi Zsuzsinak és nem utolsó sorban Ledannának. :o)

2009. január 8., csütörtök

Könyvekről

Anitától kaptam a felkérést, hogy meséljem el, milyen könyveket szeretek.

Nos álljon itt egy kisebb lista, amelyből egyértelműen ki fog derülni, hogy nagyon szeretem az igaz történeteket, ezeken belül is azokat, amelyek Közel-Keleti nők, asszonyok, lányok sorsáról szólnak amely sokszor fájdalmas, felkavaró, de egyben optimista is. Ez az idegen világ a borzalmaival együtt is izgalmas.


-Jean Sasson: A fátyol mögött
A királyi sivatag
A hercegnő lányai
-Sara Harris, Barbara Mosallai Bell: Hercegasszony voltam Teheránban
-P.L. Travers: A csudálatos Mary- ezt Bencével olvastuk
-Vekerdy Tamás: A pszichológus válaszol Gyerekekről, felnőtteknek
Amit pedig most szeretnék elolvasni, az Schaffer Erzsébet: Lábujjhegyen-Történetek útközben című könyve.


A többi olvasmányom pedig a gyerekek polcáról kerül le esténként. Az, hogy mit olvasunk éppen, az nem rajtam múlik. ;o)

Ha nem haragszotok, én már nem kérek fel senkit, hogy meséljen, bizonyára körbeért már a játék. De ha valaki mégis kimaradt volna, írja le bátran, ha szeretné.

2009. január 7., szerda

Kész a falvédő...

...egy része. Az alap elkészült, holnap kapja meg a leendő tulajdonos.
A rátétek, apróságok pedig utólag fognak elkészülni, majd egyeztetünk az anyukával, hogy pontosan milyen is legyen.
Addig mutatom, hogy milyen lett teljesen megtűzve és keretezve.


Végül megkért az anyuka, hogy a végén a fa inkább legyen különálló, hogy bármikor mobilizálható legyen. Így nem volt mit tenni, levágtam a fát. Ez egy 70*80 cm-es önálló kis kép lett.


Remélem, hogy nagy örömmel fogja a kis Ákos nézegetni, használni. :o)

2009. január 6., kedd

Ovis

Panni mától ovis nagylány. Hihetetlen. :o)

Sablon szöveg, de tényleg így van:

Most született csak és már kész kis hölgy;

-aki ovis,
-akinek pöttyös labda a jele,
-aki nagyon nagyon jól érezte magát az első napon,
-aki nem akart hazajönni ebéd után, mert a többiekkel akart aludni,
-aki az utolsó falatig megette a tökfőzeléket ebédre husival,
-aki nagyokat megszégyenítő rutinnal mosta a fogát,
-aki önállóan átöltözött kétszer, mert leitta a pólóját
-aki holnaptól bent akar aludni, mert a többiek is ezt teszik,
-aki a mi kis tündérkénk, akit nagyon nagyon szeretünk. :o)


*A képen nem szomorú, csak rettentően álmos. Elvileg kialudta magát... de valószínű, hogy ő is ugyanúgy izgult, mint mi, egész éjjel. (illetve mi már hetek óta... de csak titokban, hogy meg ne érezze. ;o)

**A kép minőségéért pedig én kérek elnézést.
Sietve, kapkodva készült, ami sajnos meg is látszik rajta...

2009. január 3., szombat

Ho-ho-ho-hó :o)

Tegnap is és ma is felmentünk Dobogókőre kicsit havazni, bobozni, ha már a városba nem sok jutott a finom, fehér élvezetből. Isteni volt. :o) És nagyon hideg, de ez senkit sem zavart. :o)
A gyerekek rettentően élvezték. Bence igazi gondos bátyóként lassan, óvatosan siklott le Pannival a pályán. Na nem a nagy szánkópályán, ott egyedül szánkázott le. ;o)


Csatangoltunk, fotóztunk és feltöltődtünk a tiszta, friss levegővel.
Majd végül megtámadtuk a büfés nénit a nagy parkolóban, aki hihetetlenül finom Fornettit süt. Biztosan szeretettel készíti, mert nagyon finom. A girellában pl folyik a kakaó...ritkán eszünk ilyet, de Dobogókőhöz már hozzátartozik. :o)))


Hoztam egy kis képes ízelítőt. Holnap még hétvége van, aki teheti vagy akinek hiányzik a hó, próbálja ki itt a szánkózást, megéri. ;o)


***